A visszavonult vadászpilótát, Lee Millert egy szigorúan titkos küldetéssel bízzák meg. Habér még nem kísérti legutóbbi bevetésének emléke, mégis visszatér a hadsereghez, hogy újabb életeket mentsen meg.
A zsarnok iraki elnök, Ali Aziz halálos biológia fegyvert fejlesztett ki, amit nagy hatótávolságú rakétákkal célpontokra akar kilőni. Mivel az ENSZ nem adhatja hivatalos hozzájárulását a küldetéshez, ezért annak a legnagyobb titokban kell megtörténnie. Az idő szorításában Miller-nek szedett-vedett katonákból kell elit különítményt faragnia. Az arizonai sivatagban készülő, heves vérmérsékletű, kitaszított katonáknak már egymással is problémái adódnak, a nélkül is, hogy a lehetetlen küldetésre készülnének. Képtelenek őket fegyelmezni és ezért a parancsnokok teljesen felelőtlen és képzetlen ,, árnyéktáncosnak"- nevezik őket és a csapat felszámolását tervezik.
Amikor újra egymás torkának esnek a támaszponton, még Miller is lemond róluk. Ő maga halasztja el a küldetést, de a katonák vezetőjükkel együtt hamarosan szórakozni mennek, hogy rendbe tegyék kapcsolatukat, de verekedés tör ki a kocsmában és Miller vezetésével először küzdenek egy csapatként... talán mégis készen állnak az igazi harcra.
Visszatérve a támaszpontra egy iraki kommandós egység várja őket, sikerül velük leszámolni, de az ,, árnyéktáncosoknak" azonnal indulni kell a Közel-Keletre.
Extrák: Interaktív menü, Jelenetválasztás.
Hang: Magyar 2. 0, Angol 2. 0.
Felirat: Román
Játékidő: 95 perc
Akciófilm
Jelenlegi ára: 100 Ft
Az aukció vége: 2011-10-28 14:03
. Sivatagi vihar- műsoros DVD - Jelenlegi ára: 100 Ft
Fontos
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
FisherPrice Újszülött rock Játssz Sleeper kiváló állapotban. A lányunk csak akkor kell használni, hogy néhány alkalommal, de kiválóan alkalm...
-
110-es -4/5év-piros szövet kabátka -cherokee- Anyaga mivel szövet tisztítóba kell vinni és ott gyönyörűen kitisztítják . Jelenlegi ára: 1 0...
-
Eladó egy darab Valentin napi szexi piros szett masni M 1 részes Ár fix, 1. 590 HUF. Különleges darab különleges alkalmakra. mérete M Post...
-
PillowSac csokoládé Rhinoplush terjed. Eredetileg 499 Nagyon kényelmes! A PillowSac egy hatalmas téglalap amit a pontos méretét egy dupla ág...
-
ÓN DOMBOR MINTÁS KUPICA 5, 2 CM MAGAS 3, 7 CM ÁTMÉRŐ SÚLY 52G POSTA 385 FT KÉPEK SZERINT SZEMÉLYES ÁTVÉTELRE NINCS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZ...
-
Hívjon most GET készpénzzel fizetett!! Tartózkodási hely 8775775865, hogy nem ok a kapcsolatot a poszter szolgáltatások vagy más kereskedelm...
-
1998 MERCURY falusi NISSAN QUEST 160.000 MILESRUNS N DRIVES 7185302154 KÉRJÜK, NE CALL hacsak nem kész a vásárlásra MA!! Ez van szuper megbí...
-
1 hónapos HTC Inspire. Soha nem esett, nem karcolások. Jön a töltő és SPECK ügyben. Eldobta a dobozt, hogy bejött egy születésnapi ajándék, ...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...